Ragyogóan süt a nap, önfeledten csiripelnek a madarak, a tavasz illata szinte harapható a levegőben.

Minden az újászületésről szól, én mégis szomorú vagyok.Rengeteg dolgom lenne, de még ahhoz sincs erőm, hogy megmozduljak.

 Meghalt. Elment, elhagyott valaki, aki egy darabja volt a bennem élő Mindenségnek. Tudtam, hogy egyszer be fog ez következni, de azt hittem van még időnk. Tévedtem. Elment. A vásznon ott virít a felirat: "VÉGE". Fel kellene állnom és valahogy ki kellene botorkálnom a friss levegőre, de nem megy.

Üres, kiszáradt verem lett a lelkem. Keserű könnycseppek törnek utat arcom ráncain át és lassan a szívemig marják magukat.

"Az emberek sok mindent elhallgatnak a halálról... többek között azt is, hogy milyen hosszú ideig tart, míg a szívedben is meghalnak azok, akiket a legjobban szeretsz." Stephen King

Csak üldögélek a szobámban és a bambán bámulom a fény porfolyosóján táncoló sok kicsi csillagot.

Valahol ott van közöttük Ő is... tudom.